Rólunk

Az International Centre for Development and Democratic Transition (ICDT) egy független alapítvány, amelynek célja Magyarország és az Európai Unió fejlődésének elősegítése.

Hisszük, hogy a Föld és az emberiség jövője veszélyben van. Igen, jobban élünk, mint valaha, de ez a jólét olyan módon keletkezik, amely komoly veszélyt jelent a Földre – a szennyezés, a túltermelés és a túlfogyasztás révén –, ráadásul mindez nagyon egyenlőtlenül oszlik el az emberek között. Ez pedig nem csupán az életet veszélyezteti bolygónkon, hanem konfliktusokat is szül a különféle népek között.

Célunk, hogy az egyre inkább bővülő közönségünk figyelmét ezekre a problémákra irányítsuk. Az első lépés, hogy tudatosítsuk: ezek a problémák léteznek. A második, hogy ösztönözzük egymást a megoldások keresésére és ezek megtalálására. A harmadik lépés, hogy mozgósítsunk a megoldások megvalósítására.

Rólunk

Küldetésünk

Alapítvány célja, hogy pártállástól függetlenül támogassa a magyar döntéshozatalt a politikai, társadalmi és biztonsági kihívások megfelelő kezelésében, mint például a:

  • Európai integráció
  • Biztonságpolitikai kérdések
  • Társadalmi fejlődés
  • Kiadványok
  • Események
  • Együttműködés

Rólunk

Munkamódszerünk

A fejlődés és demokrácia területén tevékenykedünk, széleskörű kapcsolati hálónkat és szakmai partnereinket felhasználva, mindezt tapasztalt szakemberek bevonásával. Segítünk és oktatunk.

Kiterjedt hálózatunk lehetővé teszi számunkra, hogy minden konkrét projektünkhöz a legmegfelelőbb magyar és nemzetközi szakértőket találjuk meg.

A “minőség a mennyiség felett” elvet követjük.

Bár alapvetően globális problémákkal foglalkozunk, figyelmünket elsősorban hazánkra, Magyarországra összpontosítjuk, és arra keressük a választ, hogy ezek a globális problémák hogyan hatnak ránk, valamint mit tehetünk a negatív hatások enyhítésére és a bennük rejlő lehetőségek kihasználására.

Kutatás

Folyamatosan tanulunk és kutatunk, hogy naprakész információkkal rendelkezzünk.

Projektek

Fejlesztési projekteket valósítunk meg, hogy Magyarország felkészült legyen a jelen és a jövő kihívásaira.

Események

Eseményeket szervezünk, hogy megosszuk tudásunkat, tapasztalatainkat és értékeinket.